*Harry szemszöge*
Hiába kérdeztem, hogy bemenjek-e be vele, elutasított. Nem akartam vele szócsatába keveredni.
Így hát elindultam a bejárati ajtó felé..Mielőtt lenyomtam volna a kilincset, hátranéztem, hogy láthassam ahogy bemegy.Kosarát a küszöbre helyezve nyitott ajtót.Ez a lány...Sóhajtottam egyett, majd követtem a példáját.
A lakás körülbelül negyede a réginek.A vörös falak, hasonlítottak rá. Csak a folyosón járkáltam fel-alá.A végéhez érve egy otthonos konyhához értem.Apa a nappaliban beszélt egy munkással.Lenéző pillantást vetett rám.Nem szeret engem.Mióta tudja hogy "az" vagyok azóta teljesen elhidegült tőlem.Nem tud velem elmenni horgászni vagy focimeccset nézni.Lehet, hogy nem olyan vagyok, mint amilyen gyereket szeretett volna, de anya és Alice szeretete az övét is pótolja.
-Jajj szia kincsem! Hát itt vagy?Ugye milyen rendes szomszéd ez a Mrs. Montgomery?
Anya önfeledten pakolászta a ruháit, amég a bútorokat pakolták a melósok.
-Igen..az..Na megyek, körülnézek.-próbáltam kerülni, hogy összenézzek apámmal.
Indultam volna.De azt se tudom, hogy hol van.
-Öm...melyik is a szobám?-kérdeztem.
Nem mintha sok közül választhattam volna.
-Az ajtó mellé raktam a bőröndöd.
A nagy kék bőrönd melletti, sötét ajtóhoz sétáltam.Belépve, szemet szúrtak a sötét színű falak.
-Hmm..Alicenak tetszeni fog ez a szín.-állapítottam meg magamban.
Rá gondolva jobb kedvem lett.Ha mellette vagyok, olyan elenyészőnek tűnnek az otthoni problémák.
-Harryyyyyyyyyy!!!
Valaki hátulról magához szorított.Alice a fejét a vállamra támasztotta.Ő mindig tudja,hogy mikor van rá szükségem. Göndör haja a kezemre omlott.Mellkhasomon lévő hosszú ujjait összekulcsoltam az enyéimmel.A keze meleg, mint mindig.
-Király a szobám mi?
-Az!-helyeselt.
-És a tiéd?Milyen a lakásotok?
-Egy szobám van Sookkal.
-Ez most rossz, vagy jó hír?
-Is-is...De képzeld kék lett!
-Na az szuper!
Hazzával még aznap beszéltünk telefonon Jennyékkel.Sokat csevetünk, egész addig amíg az összes pénz le nem fogyott a telómról.Ott minden rendben van, azon kívül, hogy a lányok magányosak.Borzasztóan hiányoznak.A hétvégére viszont megbeszéltük, hogy találkozni fogunk velük.Nem bírom kivárni!
***
*Másnap*
*Alice szemszöge*
Hazza másnap korán keltett, azzal az indokkal, hogy szeretne mutatni valamit.Titokzatosan viselkedett, fogat se moshattam úgy siettetett.A nyakamban lévő zöld sálammal eltakarta a szemem.Majd szorosan megfogta a kezem és futni kezdett, az akkor még ismeretlen utcák között.
-Harry!Mi ütött beléd?Így neki fogok menni valaminek!-nevetgéltem, miközben bizonytalanul rakosgattam magam elé a lábaimat.
-Nyugi, bízz bennem, nem fogom hagyni. Mindjárt ott vagyunk!
Léptei egyre lassultak.Egészen addig amíg meg nem álltunk.
-Levehetem már?-türelmetlenkedtem.
-Nem még nem.
Halk ajtónyikorgást hallottam.
-Vigyázz küszöb!
Léptem egy nagyot. A szememen lévő zöld anyagon keresztül átsütött a napfény.Éreztem hogy egy nagy terembe értünk.Harry elengedte a kezemet, majd elkezdte kibogozni a csomót.
-Gyorsan, gyorsan már nem bírom.-idegeskedtem.
-Egy pillanat.-nevetett.
Ahogy a sálam lehullott a nyakam körül elállt a lélegzetem.
2013. május 6., hétfő
2013. április 13., szombat
10. rész
A nappaliba lépve, függöny híján elvakított a júliusi napfény.A szobák még üresek , csak néhány alapvető bútor van meg.A többit apa volt munkatársai hozzák teherautóval.A sárga falak között állva, hirtelen összerezzentem.Süti tekergőzött a lábamnál, puha bundáját a bokámhoz érintve.
-Megijesztettél...na gyere csak..-a melkhasomhoz emeltem.Úgy szorítottam magamhoz mint egy kisbabát.
-Nézzünk körül.
Halk nyávogással válaszolt.
Eddig fel se tűnt, hogy én és Süti vagyunk csak a lakásban.A nappaliban lévő nagy üveg ablakhoz léptem.Anya és apa a teherautós sráccal beszéltek.Sook a szemben lévő lerobbant játszótéren hintázott. Ez az egész környék úgy néz ki, mint valami béna horror film eleje.Lehet, hogy a, most még kedven Mrs. Montgomery holnap éjjel már egy baltával az ágyam mellett fog ébreszteni.
Elmosolyodtam és a sarumra néztem.
Meg egy halálos kötött pulcsival..mi?
-Túl sok horrort nézek.-állapítottam meg magamban.
Elfordultam az ablaktól.
Körül kéne néznem.Már mióta itt vagyok, de még csak a szobámat se néztem meg.Sóhajtottam egyet, megvakargattam Süti fülét,majd találomra elkezdtem a csukott ajtókat nyitogatni, hátha a következő az új "birodalmam" lesz.
Először a mosdóra sikerült rátalálnom. A csempe undorító liba fos zöld.Egy zuhanyzó volt bent.Nem volt kád. Mi az, hogy nincs kád?Hol a kádam?
Ennyit a téli forró fürdőkről.
Ezek után, már nem sokat reméltem. A következő hófehér ajtó kilincséhez nyúltam jobb kezemmel, míg a ballal Sütit tartottam.
-Kincsem körülnéztél már?-anya kedves hangját hallottam.
Hátrafordultam. Három legalább 2 méteres ürge cipelte be a kanapénkat.
-Hát épp most nézelődök.
-A szobádat már láttad?-kérdezte sejtető szemekkel.
-Nem...mért?Van benne valami extra?-kíváncsiskodtam.
-Nyisd ki az ajtót.-anya a mögöttem lévő ajtó felé biccentette a fejét.
Nem haboztam egy pillanatra sem, túl kíváncsi voltam.Egy mozdulattal feltéptem az ajtót.
-Úristen!Úgy szeretlek anya!!!!-kiáltottam ki a szobámból.
-Én is kicsim!-elégedett volt a reakciómmal.
Imádom.Tengerkék.Egyszerűen imádom.A régi szobám színe. És pont akkora mint a régi.Kék színnel körülvéve otthon éreztem magamat.Leraktam a cicám a földre.Ujjaimat óvatosan végigsimítottam a falon.Hirtelen eszembe jutott Harry. Vajon az ő szobája olyan zöld mint a szeme?Olyan sötét...smaragdzöld.Jesszus..hogy gondolhatok ilyeneket?Elkuncogtam a saját hülyeségemen.
-ALIIIIIICEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!-Sook a nyitott ajtón keresztül egyenesen hozzám futott.A lábamat magához ölelve nézett fel rám.
-Na mi van?
-Egy szobában leszünk!
Kezdeti lelkesedésem kissé alább hagyott.De olyan boldog volt.Nem akartam, hogy észrevegye a csalódottságomat, hogy nem csak az enyém a szoba.Persze szó sincs róla, hogy nem szeretném a kishúgom.De mégis csak 16 éves vagyok.Szükségem van egy kis magánéletre.Legalább többet leszünk együtt.Legalább vele.Ha már apa nem foglalkozik velem. Se Sookkal.Csak a munka...munka...munka..Bár most hogy nincs meg a cég..lehet, hogy többet lesz velünk.Mondjuk nehéz elképzelni.Ő mindig is az a tipikus üzletember volt.Csak aludni járt haza.De nem haragszom rá.Azért jár dolgozni, hogy nekünk mindenünk meglegyen.
-Örülök neki.-simogattam meg göndör szőke haját.
Ezzel ki is futott a szobánkból egyenesen anyához.Én meg egyedül maradtam a gondolataimmal.Próbáltam elterelni apáról a gondolataimat.
Nem kéne felhívnom Jennyéket?Inkább majd ha Harryvel leszek.Tényleg..vele vajon mi lehet?Amég én az ablakban állva elmélkedtem, már a bútorok nagyját bepakolták a lakásba.Kezdett egyre jobban kinézni.Egyből nem volt olyan üres.Sőt..mondhatnám már egész jól nézett ki egy 4 szobás lakáshoz képest.
Eldöntöttem, hogy átmegyek Harryhez.

2013. április 9., kedd
9. rész
-Harry!!!-szóltam rá az összes felnőttel együtt , szinte már kórusban.
Sook tágra nyílt szemekkel ránézett.
-Ohh...bocsánat.-simogatta meg buksiját, majd az ajtó felé indult.
Az épület elhanyagoltabb, mint amilyenre számítottam.A korábban még vörös vakolat erősen omladozott.Az óriási íves ajtó felém magaslott.Hazza ajtót nyitott.Megvárta amíg mindenki bemegy, majd utolsóként ő is belépett a régimódi házba.Reménykedve indultam felfedezni az új otthonunkat.Kilenc emelet ellenére nincs lift.A belseje (szerencsére), eltér a zord külsőtől.Lakkozott fakorlátja, magas belmagassága és a plafonon elhelyezett cikcakkos sarok díszek a 19.századra emlékeztetnek.A 8. emeleten van a lakásunk, így elég időm volt megcsodálni az antik művészet sajátosságait.
Nagy nehezen felértünk.Két sötét bordós színű ajtó állt egymással szemben..Közöttük van még egy lakás.Nem tudtam, hogy lesz még egy szomszédunk.Anyáék már javában pakolásztak kifelé az új lakásban. Nem akartam bemenni.Még egy kicsit kint maradtam körülnézni.Anyáék nem bánták, hogy nem segítek kipakolni.Hagytak egy kicsit.Tudták hogy most Harryre van szükségem.Már vagy 1 órája beszélgettünk a korlátnak támaszkodva. Szóba került az új suli, a környék..a szomszédok.Egymásra néztünk.Csokis süti illata csapta meg az orrom.Hátranéztem.A csodás illat a titokzatos ajtó mögül jön.
Valakinek korgott a hasa.
-Ma még nem is reggeliztem...-suttogta Harry miközben korgó hasát szorongatta.
-Én se.
Amint ezt kimondtam, a rejtélyes ajtó kinyílt.Egy alacsony ősz hajú néni két kosár muffinnal a kezében állt velünk szemben.
-Sziasztok kedveskéim, biztos ti vagytok az új szomszédok.-mosolya beragyogta a teret.
-Igen, mi vagyunk. Alice vagyok...
-én pedig Harry-fejezte be a mondatomat.
-Az én nevem Mrs. Montgomery, de hívjatok csak June-nak.Sütöttem nektek egy kis édességet, remélem ízleni fog-nyújtotta át a kis fonott kosarakat.
Olyan volt, mint egy angyal. Egy kedves angyal, aki sütit oszt, az éhes gyerekeknek.
-Nagyon szépen köszönjük.-válaszolt Hazz még én a kosáron lévő rózsaszín masnit piszkáltam.
-A szüleitek már biztos pakolnak...megyek üdvözlöm őket is.-gyorsan tovább állt.
A kis kosarat szorongatva jobb kedvre derültem.Még is csak jobb lesz itt, távol a Washingtoni ellenségeinktől.
-Kedves ez a nő.Jobb szomszédunk nem is lehetne.
-Szerencsénk van.-helyeseltem.
Talán mégis csak szép lesz a jövő évünk.
Felé fordítottam a fejem. Megláttam a nyakában lévő kis medált.Rögtön eszembe jutott Tamara és Jenny.A sok medencés buli, a jól megszokott vasárnapi kávézások.Sóhajtottam egyet.
Harry valószínűleg észrevettem hogy a nyakláncát bámulom.
-Kérsz sütit?-váltott témát.
-Ahham, persze!-kaptam ki egyett a kosarából.
Ő is vett az én kosaramból. Elsütizgettünk egy darabig.Már Mrs Montgomery is hazament.Az órámra néztem. Fél 6 volt.
-Nem kéne.....hazamennünk?-néztem a mögötte lévő ajtóra.
-Szeretnéd, hogy bemenjek veled?
-Nem, nem szükséges.Menj csak biztos te is kíváncsi vagy a szobádra.
-Biztos ne..
-Biztos-vágtam rá.
-Hát jó...de ha kellek csak szólj.-arcába lógó göndör fürtjeit a kezével hátrafésülte.
-Úgy lesz.-mosolyogtam magabiztosan,majd kinyitottam új otthonom ajtaját.
2013. április 3., szerda
8. rész
*két hét múlva*
Pont végeztem a pakolászással. Bőröndjeimet a a falnak támasztottam.Az ágyamon feküdve vártam, hogy apa megjöjjön a kocsival.Nem akarok elmenni. Túl sok szép emlék köt ide.Már Louis is leszállt rólam...megtudta a költözést.Jake pedig bunyóba keveredett, szóval őt se kell látnom egy darabig.Minden kezd helyreállni, erre költözünk.Szív alakú párnámat a mellkhasomhoz szorítottam.Közelebb emeltem az arcomhoz.Szívtam egy utolsót az otthon illatából.Érződött rajta anya édes parfümje, amit még én vettem neki a szülinapjára.
Még vagy 20 percig feküdtem egy helyben és élveztem a pihenést.Egyszer csak kinyílt az ajtóm.
-Viszlát Alice szobája!-köszönt el, és már viharzott is tovább.
Nem szólaltam meg, csak némán elmosolyodtam.
-Alice, Sukey megjött apátok!! Hozzátok a csomagjaitokat!!-kiabált anya.
Felültem.Párnám betömöszkéltem a bőröndöm első zsebébe, majd odasétáltam Sookhoz.
-Na gyere Picur.-kézen fogtam és elindultunk a kijárati ajtó felé.
-De még nem köszöntem el a WC-től.
-Menj..-mondtam megértően.
Anya az étkező asztal mellett állt.Átnézte a csomagjait.
-Kicsim mindent bepakoltál?A fogkefédet is?És Süti is megvan?
-Basszus Süti!-kiáltottam fel.
Visszarohantam az emeletre.Minden szobát átnéztem.Végül az ágyam alá kuporodva találtam rá.
-Bocsáss meg, hogy elfelejtkeztem rólad..Szörnyű vagyok tudom. Na gyere-ragadtam meg a mellső lábainál.Nagy nehezen beraktam az utazó ketrecébe.Ő se akart elmenni.Nem csodáltam.
Felkaptam a ketrecét és lebaggyogtam.A nagy fekete autó már ott állt az iker házunk előtt.Hét személyes úgyhogy együtt utaztunk Harryékkel.Szülei már bent ültek az első üléseken Hazzával együtt. Felkaptam a táskáim és a csomagtartó felé indultam.Harry egyből kipattant és elvette tőlem.Jókedvűen kapta fel legalább 200 kilós táskámat és persze Sütit.
-Khmm...kösz...
-Ugyan nincs mit.Amúgy te mit cipelsz ebben?Téglákat?
-Igen...gondoltam hozok egy kis szuvenírt...Szerinted?-mondtam gonoszul, de csak nevetett.
Beültünk a kocsiba.Egy kis idő után anya és Sook is bent voltak.Harry mellett ültem.Hope-os nyaklánca a nyakában lógott, mint nekem.Nagyon szomorú és dühös voltam. Nem akartam beszélgetni senkivel.De ez elkerülhetetlen volt.
Az autó elindult.Gyorsan letekertem az ablakot.Kihajoltam.Addig néztem , figyeltem az otthonom amíg ki nem fordultunk az úttestre.A többi ház mögött lassan eltűnt.Szipogtam egyet.
-Ne sírj kedvesem.-Vígasztalt Mrs. Styles majd hátra nyújtott egy zsebkendőt.
-Köszönöm.
Letöröltem az arcom.Harry összekulcsolta a kezünket.Nem szólt hozzám csak ültünk szótlanul egy órán keresztül.A szüleink persze próbálták elterelni a témát, még a rádiót is bekapcsolták, de mindez nem sokat segített a helyzeten.Mi csak ültünk és szorítottuk egymás kezét.Egy nem túl barátságos környékhez értünk.A házak szürkék voltak.A szmog még a kocsiban is érződött.Apa beparkolt egy kis parkolóba.Ellengettem Harry kezét és mindketten kiszálltunk a kocsiból.Imádkoztam, hogy szép legyen az új ház. Anya a kezembe nyomta a csomagjaimat.Megkerestem Harry kezét .Sook pedig az enyémet.Hárman sétáltunk a keskeny járdán. Olyan 2 perces séta után meg is érkeztünk egy 10 emeletes házhoz.Kikerekedett szemekkel a legjobb barátomra néztem.Láttam, hogy lassan lentről felfele végigméri a házat.Semelyikőnk se szólalt meg.
-Szent-szar.-törte meg végül a csendet Harry.

2013. március 28., csütörtök
7. rész
A medence szélén ültem Tamarával és Jennyvel.Ők az egyetlenek akik mellettem maradtak még akkor is, mikor Harry "kiemelt" a szám kivetettektől.A lábamat a hűvös víz alatt pihentettem.A nap sugara megtört a víz tükrén.A lányok a pázsiton napoztak.Harry hiányzott a társaságunkból.Ilyenkor még dolgozik.A szülei már hazajöttek GracePointból, ahol rokon látogatáson voltak, nagybátyjánál.A nyár napjai zavartalanul telnek.Louis számtalanul megpróbálta visszakönyörögni magát hozzá, de megmondta neki, hogy tőlem kérjen bocsánatot, ne tőle.De a büszkesége fontosabb számára, mint Harry.Jobban utál mint valaha.De valahogy most ez érdekel a legkevésbé.A költözés napja egyre közeledik.Próbálom kiélvezni a maradék időmet a barátaimmal és nem belegondolni Loui nem túl barátságos üzeneteibe.Mostanában eléggé elhanyagoltam a lányokat.Már nagyon hiányoztak.Jenny és Tamara is tudták a költözést már akkor mikor Harry.Ettől függetlenül mindig mindent elmondunk egymásnak.
Tamara felkönyökölt.Nagy napszemüvege a fél arcát eltakarta.Feltolta a homlokára.
-Alice!-szólt oda nekem a kert túloldaláról.
-Igen Tami?
-Hiányozni fogsz...azért remélem több szerencséd lesz New Yorkban mint itt.
Fájdalmas mosolyra húzta kis száját.Porcelán babaszerű arcán egy könnycsepp gördült végig.Tamara gyönyörű lány.Ezért sokan elítélik.Mindenki azt gondolja hogy plasztikai műtétek során esett át azért, hogy most így nézhessen ki.Pedig nem.Ő egy természetes szépség.
Feltápászkodtam, majd odasétáltam hozzá.Mikor odaértem, a kezét nyújtotta felém.Könnyű testét egy mozdulattal felhúztam magamhoz.Szorosan átölelt.A nyakamba fúrta az arcát.Éreztem ahogy könnyei végigszánkáznak a vállamon.
-Héjhéj Tami, ne sirass, nem halok meg..-simítottam végig hosszú aranybarna haját.
Felnézett rám, majd kissé elmosolyodott.Engem is a sírás kerülgetett, de nem akartam elrontani az utolsó közös napunkat.
-Élvezzük ki a maradék időt amíg lehet.-némán bólintott.
-Már nem azért...de mi van Jennyvel?
-Elaludt..már megint.-összenevettünk.
-Ez a csaj képes akárhol elaludni!
Tami szeme felragyogott.Ugyanarra gondoltunk mind a ketten.
-Hozom a labort!-súgtam.
-Oksa, segítek megtölteni.-huncuton kacsintott rám.
Akciónk készülődését végignevetgéltük.Egy-egy lavor jeges vízzel a kezünkben álltunk áldozatunk felett.
-Óóóóó Jenny...-Tami vékony hangjára résnyire nyitotta a szemét.
-MOST!-kiáltottam.
Szegény lányt egyszerre érte jobbról és balról is a jeges áradat.Ezután sikongatva rohangáltunk a hátsókertbe egymást locsolgatva, a szembe szomszéd örömére.
Pár órányi hülyéskedés után mindhárman a medencébe kötöttünk ki.Teljesen lemerültünk.Víz alatti pankrációba kezdtünk.Épp én álltam vesztésre, mikor valaki beugrott a medencébe.
-Heverebery!!!-kiáltottam a víz alatt, buborékokkal küzködve.
Mindannyian felúsztunk a felszínre.A medence 170 centiméter mély, így még Harry is úgy tud benne úszkálni mint mi.Körbeölelgettük őt.Láthatóan élvezte hirtelen jött népszerűségét.
-Hölgyeim, hölgyeim sajnálom de csak egy van belőlem!-hencegett önelégült mosollyal csinos kis pofiján.
Jenny ragyogó tekintettel nézett fel rá, mint valami félistenre.Ő az első számú rajongója.
-Azért ne szállj el magadtól Hazz!-szóltam rá, majd játékosan homlokon pöcköltem.
-Ezt nem úszod meg szárazon!-nézett rám összehúzott szemöldökkel.
-Háhá Humor Herold..-mondtam ironikusan, mire a lányok hangos nevetésbe törtek ki.
Ezek után sorsunk megpecsételődött.Borzasztó jól szórakoztunk.Mindig csak arra eszméltem fel, hogy vala melyikőnk épp a vízbe csobban Harry által.Mostanában nagyon kigyúrta magát.Jól állt neki.
Sajnos hamar leszállt az éj és utolsó közös napunk véget ért.
A búcsú fájdalmas volt, de nem könnyeztünk.Az előtte lévő napokban annyit sírtunk együtt, hogy a könnycsatornáink elapadtak.Jennytől és Tamitól kaptunk egy kis csomagot.Megkértek hogy akkor nyissuk ki, amikor már elmentek.Szörnyű volt az érzés ahogy kezük kicsúszik az enyémek közül.Harryvel még egy darabig álltunk egymás mellett és néztük ahogy hazafele sétálnak a macskaköves úton.Ahogy eltűntek a távolban, kinyitottuk a dobozt.A kis rózsaszín masnis csomagban egy-egy arany hope feliratos nyaklánc volt.
Még aznap az ablaknál épp elköszöntünk egymástól , mikor észrevettem hogy egy fehér lap van becsúsztatva a doboz belsejébe.Megígértem hogy nem fogok sírni.De ez nem jött össze.Harry vadul kopogtatott az ablakán, ahogy meglátta , hogy a kezem a számhoz emelem.Egy szó nélkül a lapocskát az ablakhoz nyomtam.Hunyorgott, majd ő is szájához kapott.
" A remény hal meg utoljára."
Ez adjon erőt a nehéz időszakokban.
Szép 5 évünk emlékére: Jenny és Tamara

2013. március 21., csütörtök
6. rész
Hirtelen felültem.Megdöbbentem.Harry ideges volt.Az előbb felé hajított párnát szorongatta.Világoszöld szeme sötétebb árnyalatú lett.Mindig mosolygós arcán bosszúságot és dühöt láttam.Teljesen össze voltam zavarodva.Talán újra fenyegetést küldött neki az a szemét?Azért akar elköltözni?Szörnyen éreztem magam, hogy nem tudok segíteni neki.Ő mindig mellettem áll, akármiről is van szó, viszont én képtelen vagyok bármit is tenni érte.Észrevette, hogy az ideg összeroppanás szélén állok.Megtörte a csendet.
-T-Tudom, hogy ki volt..-alsó ajkára harapott.
-Miről beszélsz? Ki mi volt?-értetlenkedtem.Teljesen belelovaltam magamat a Jake-es témába.Más nem is jutott eszembe.
Nem szólt semmit.Zsebéből elővette a telefonját.Kis ideig kutatott az SMS-ei között,majd megnyitott egyet. A kezembe nyomta a mobilját.Elfordult tőlem.Arcát a kezeibe temette.Egy darabig csak fogtam a készüléket és őt bámultam.
-Olvasd...olvasd el..ezért nem bánom a költözést.-suttogott eltakart arccal.
A fényes képernyő előtt a fekete betűk csak úgy világítottak.Ahogy olvastam, minden egyes szóval egyre nagyobbra nyílt a szám.Maga az SMS tartalma különösebben nem lepett meg.Csakhogy ekkora mázlim volt, ennyi bal szerencse közt.
Feladó: Louis
Küldte: 23:15

Beleraktam a heroint a poharába!:D Most majd megtanulja, hogy kinek a pasijával szórakozzon!Remélem kitöri valamijét!Jó volt az a kis jelenet Jakkel.Jó ötlet volt, hogy elhívtad. Na xoxo <3
Leraktam a telót az éjjeli szekrényre.Harry felhúzta a lábait azzal támasztotta a fejét.Mereven a pólóját bámulta.Láttam, hogy egy könnycsepp hagyja el a szemét.Rájöttem, hogy mégha ki is derült az igazság, ezerszer jobb lett volna ha nem tudja meg.Akkor is ha tovább piszkált is volna.Bármi jobb lett volna annál, hogy a legjobb barátomat sírni lássam.
Kíhúztam egyett a zsepistasakból.A kezemmel felemeltem térdeihez szorított fejét.Amint megláttam kedves arcát, ahogy szemei elvörösödtek nekem is sírhatnékom támadt.
-F-Félreküldte ..az..SMS-t.-mondta szaggatottan.
Szorosan magamhoz öleltem.Éreztem ahogy a melkhasa gyorsan mozog fel-le.Sose láttam még sírni.Soha.Nem az a fajta.
-Tudom...Sajnálom, hogy csalódnod kellett benne.
-Én sajnálom...veszekedtem veled egy ilyen senki miatt ..-zsepiért nyúlt.
Elengedtem és arcába omlott haját hátrafésültem.
-Harry én mindig melletted leszek.Jóban, rosszban...egészségbe betegsége..tudod..míg a halál el nem választ..:)-próbáltam vigasztalni.
Kifújta az orrát, majd elmosolyodott.Bedobta a zsepit a közeli kukába.Kicsit elállt a sírása.
-Szeretlek Alice.-édes kiskutya szemeinek nem tudtam ellenálni.
-Jajj tudod, hogy én is szeretlek.-közel hajoltam és nyomtam egy puszit piros arcára.
Egy utolsó könnycseppet ejtett, megdörzsölte a szemeit és már újra a régi volt.Tört egyet a csokiból lassan eszegette.
-Itt hagyjuk Washingtont.Új életet kezdhetünk New Yorkban és soha többé nem kell látnunk őket.-bíztattam.
-Alice..-kezdett bele mondandójába.
Valaki kopogott.Anya volt az. Vagy fél óráig lelkizett velünk.Látta, hogy Harry sincs a toppon.Rengeteg jót mondott az új suliról.Hogy milyen neves, meg hogy mennyi mindenkit ismerhetünk meg. Mintha tudta volna, hogy mit kell mondania.Harry a beszélgetés végére egészen kivirult.Anya elégedetten távozott.Újra csak ketten voltunk a szobámban.
-Jajj belekezdtél valamibe.-érdeklődtem.
-Semmi különös.. elfáradtam.Szerintem hazamegyek és kialszom magam.
-Rendben.Én is alszok egy jót.Sütivel együtt.-balra biccentettem a fejem, ahol Süti már javába aludt.
Még egy kicsit beszélgettünk, aztán lassacskán hazament.Este szokás szerint puszit váltottunk az ablaknál.Cicusom mellém fészkelődött.Mellkasom melegítette vastag bundájával.Magabiztosan gondoltam bele a jövőbe.
-
2013. március 18., hétfő
5. rész
Süti befészkelte magát az ölembe.Szipogtam egyet.Pulóverom ujjával felitattam nedves arcom.A reszketésem elállt.Nem bírtam rá haragudni.Túl sok kérdés keringett a fejemben.Ő még nem is tudja ezt.Már előttem volt a kép,ahogy elmondom neki.Össze fog törni.Neki itt sokkal jobb a helyzete mint nekem.Őt kergetik a lányok, engem meg mindenki csak úgy ismer mint Harry "barát nője".
Eleinte a lúzerkockák klikkjébe tartoztam.Az iskola számkivetettjeihez.Louis, és a többi klón jóvoltából.Kizárólag Harry miatt vagyok ott, ahol most.Utálom ezt.
A cicám cirógatva gondolkoztam a jövő évünkön,mikor Sook pufi arcát pillantottam meg az ajtóban.
-Szia Alice.-nézett ártatlan boci szemeivel.
-Szia Sukey.Tudod?-volt egy olyan érzésem, hogy nem.
-Igen már régóta.-válaszolt Elmoját szorongatva.
-És mért nem szóltál?
-Anyuék mondták, hogy ne szóljak...
Remek.Még a saját családom is ellenem van.Ezt nem hiszem el.
Kishugom, mintha olvasna a gondolataimban, egy nagy tábla karamellás Milkával a kezében lépett beljebb.Lerakta az éjjeliszekrényembe.Nyomtam egy puszit az arcára.
-Ugye nem haragszol rám?-a kérdés megválaszolta önmagát.
Elmosolyodtam.
-Dehogyis.Nagyon szeretlek.
Sook fülig érő mosollyan sétált ki.Útközben elhagyta a plüsijét.Kivételesen bezárta maga után az ajtót.Újra kopogtattak. Előre mentem, felkaptam Elmot a földről.Határozottan ajtótnyitottam.
-Tessék cicám, ezt itthagytad!-kiáltottam már sokkal boldogabban.
Arra számítottam, hogy Sukeyt fogom fejbetalálni kedvenc plüsijével, de ehelyett Harry állt előttem.Egyenesen hasbavágtam.A kezem nem mozdult.Éreztem, hogy vörös lesz a fejem.Ahogy ott álltunk hugicám odarohant hozzám kikapta a kezemből és már futott is tovább.Ő is jókor jön.Beletúrtam a hajamba.A mamuszom bámultam.
-Bocsi.-nyögtem ki.
-Semmi. Bemehetek?Beszélnünk kéne valamiről.-arca komor lett.Nem tudtam elképzelni, hogy mi az amit el akar mondani.Ennél rosszabb már egyszerűen nem lehet.
-Persze.Én is mondani akarok valamit.-szekrényemen lévő 100-as zsepicsomagért nyúltam.
Beljebb léptem lehuppantam az ágyra.Harry leült mellém.Kinyitottam a csokimat.Leraktam az ágy közepére.
-Sajnálom ami történt..
A kezét az enyémre tette.
-Azt elhiszem.
Kezem kicsúsztattam az övé alól.
-De tudod..sajnos van ennél rosszabb is. Elköltözünk...tudsz róla?
-Persze. Már 2 hete.
Olyan egyszerűen mondta, mintha ez teljesen természetes lenne.Felálltam az ágyról.Az ablakhoz sétáltam.2 hete tudja..és nekem nem szólt egy szót se.A körmömet belemélyesztettem a kezembe lévő párnába.Ennyire nem számítok neki?Mért nem mondta el?Mért kellett titkolózni?
-Mért nem szóltál?-mérgemben felé dobtam a kispárnám.Úgytűnik számított rá, elhajolt.
-Hidd el próbáltam.Nem is egyszer.Nagyon sajnálom.De nem akartalak szomorúnak látni.
-És ez a megoldás??Hogy nem szólsz róla??Olyan mintha nem is érdekelne!-visszafeküdtem az ágyra.
-Tulajdonnképpen nem is.-a válasza megsemmisitő volt.

2013. március 14., csütörtök
4. rész
Hűvös szellő járta át a testem.Éreztem, hogy a cica nadrágom a térdemig felcsúszott.Egyszerűen nem emlékeztem semmire.Csak egy magas alakra, és egy görcsös kétségbe esett ölelésre.Mi történt?Talán meghaltam?...Valaki megölt?
Éles fájdalom nyilallt bele a homlokomba.
Gyorsan kinyitottam a szememet .
Könnyek lepték el az arcom, mikor beugrott, hogy mi is történt tegnap.Jaket kiengedték a börtönből.És most el akarja venni tőlem a legjobb barátomat.Nem is a legjobb barátomat, inkább a testvéremet.
Amint a könnyek legördültek az arcomon és kitisztult a kép, észrevettem..Észrevettem hogy egy tetőn fekszek.A fejem jobbra fordítottam.Az ereszben egy kis csíkos topánkát pillantottam meg.
Ez az én ovis topánkám!Négy éve tavasszal, Harry születésnapján Louis direkt feldobta a tetőre...már akkor is utált engem.De ha ez az én topánkám..az azt jelenti, hogy ez Harryék tetője!
- Aliiiiice!!!Aliiicceeee hol vagy?Aliiicceee!!-kiabált egy ismerős hang.
A pulcsim ujjával letöröltem a könnyeimet.Remegő hangon kiabáltam vissza:
-Itt vagyok!!A tetőőn!*szipogtam egyet* Ments meg!
Valaki egy létrát támasztott a falnak.A halk léptek egyre hangosabbak lettek, majd két kéz nyúlt felém.Ösztönösen megfogtam.A tető széléhez csúsztam.A nagy kezek megfogták a derekam és leemeltek.Kicsit se lepődtem meg mikor észrevettem, hogy Harry volt a megmentőm.Édesen mosolygott rám.
-Sok volt a pia?Azt hittem elmentél haza.-nevetett fel.
Idegesített, hogy ennyire fél vállról veszi ami tegnap történt.Simán beverhetett volna neki egyet Jake.Tudtam, hogy félt.Még most is láttam a szemében egy kis bizonytalanságot.
-Én is.-mondtam a könnyeimmel küszködve.
-Ezt, hogy érted?-nézett rám értetlenül.
-Keveset ittam..és tényleg haza indultam.Nem tudom, hogy kerültem ide.Csak egyet kortyoltam az italomba.Biztos valaki kevert bele egy kis "anyagot".
-Jajj ne vedd már ilyen komolyan.Te se lehetsz tökéletes.Csak sokat ittál.Ennyi.Egyébként is..ki lehetett volna?
Pontosan tudtam, hogy ki volt.Mondjuk két jelöltem is volt. Bell és Louis.A két fő ellenségem.Bellnek nem lett volna túl sok oka, hogy ilyet tegyen.Hisz alig ismerem.Louis..ő sose volt oda értem.Mindig szívatott.De csak olyan gyerekes módon.Idáig nem fajult volna el a dolog.
Szellemi nyomozásomat Harry halk szavai törték meg.
-Mi van veled mostanában?Olyan furcsa vagy...
Szavai kiábrándítottak.A düh átjárta a testemet.Hogy nem veszi észre azt ami körülötte folyik?Ellöktem magamtól.
-Én vagyok furcsa?Téged nem érdekel, hogy valaki megakar téged ölni?És én nem tudlak megvédeni!....Egyedül szeretnék lenni.-mélyen belenéztem a szemébe.Nagyon megdöbbent.Sarkon fordultam és hazaviharzottam.
-De Alice..-szólt utánam.
Idegesen becsaptam magam után az ajtót.Újonnan hazatért anyám, és a még most is csöndes apám ült az étkező asztalnál.
-Héé viselkedj!-kiabált anya.
-Bocsánat.-mormogtam.
-Ülj csak le...beszédünk van veled.
A dühtől még most is remegve,ültem le az asztalhoz.Sook ilyenkor még aludt.Anya a terítőt bámulta.Apa úgy nézett rám, mint akinek a kivégzése időpontját készülnek elmondani.Nem értem mi folyik.Nem bírtam tovább.
-Mi van?Történt valami?Mostanában olyan furcsák vagytok.
-Édesem...ezért akarunk veled most beszélni. Válság van.Te is tudod, hogy igen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mindent megadunk neked amire csak szükséged van.De ez a válság sajnos minket is elért.Minket és Harry szüleit is.Tudom, hogy váratlanul fog érni... már mindent megbeszéltünk a barátod szüleivel, továbbra is szomszédok maradtok.De muszáj elköltöznünk.A cég teljesen tönkrement.Már nem tudjuk fizetni a .........................
Ezek után már nem hallottam hogy anya mit is mond.Láttam, hogy mozog a szája, de a belőle kijövő szavakat nem tudtam értelmezni.Csak pár ragadt meg bennem: Albérlet, 10 emeletes, NEW YORK, új "ígéretesebb" suli. Az utolsó hallatán felálltam az asztaltól.Nem szólaltam meg.Leraktam a retikülöm és felmentem a szobámba.Bezártam az ajtót.Bevetettem magam az ágyba és csak zokogtam zokogtam és zokogtam.
Nem tudtam, hogy örömömben vagy bánatomban.Itt hagyhatjuk Jaket Bellt és Louist...nem kell féltenem Harryt.Viszont itt kell hagynom Washingtont az itt szerzett barátaimat, a luxust, a külön fürdőszobámat....mindent.Nem beszélve a vadiúj suliról ahol megint meg kell küzdenem a beilleszkedésért.Süti megértően feküdt bele az ölembe.Vastag bundája csikizte a csupasz lábam.
-Te legalább itt vagy nekem-emeltem az arcomhoz.
Egyetértően dorombolt.A cipőm vibrálni kezdett.Ezen már meg se lepődtem.Kikaptam a telóm a cipőmből.SMS-em jött.
Feladó:Harryy
Küldte:11:21

Nem tudtam, hogy ennyire féltesz.Sajnálom, hogy nem vettem észre.Jobb barátot nem is kívánhatnék.Meg se érdemellek...Bocsáss meg.
2013. március 10., vasárnap
3. rész
Az ajtó lassan kinyílt.Outspoken illata csapta meg az orrom.
-Héééé itt van Alice!!!-kiáltott egy vékonyka hang a többieknek.
Louis nyitott ajtót.Fényes fogsora elvakított.Nagyon ki volt csípve.A haja tökéletesen be volt állítva, az ingében istenien nézett ki. Bevallom sokáig bámultam... épp nyájas mosolyát vizsgáltam, mikor észrevettem, hogy ős is engem néz.
-Baromi jól nézel ki.-állapítottuk meg egyszerre.
Összenevettünk.Tudtam, hogy nem gondolja komolyan.
-Édi vagy!-jegyezte meg, és beljebb léptem.
Leraktam a táskám.A zene úgy dübörgött, hogy a basszustól polcok megremegtek.Döbbentem figyeltem a tömeget.A fél iskola itt volt.Szerencsére ez a suli annyira normális, hogy nem cikizi a melegeket.Sőt..inkább imádják őket.Főleg a lányok.El sem tudnátok képzelni, hogy hány lány jött már oda és kérdezgetett Harryről:"Nem jártok?Tényleg buzi?Biztosan az?"Nagyon idegesítőek.
Louis egy itallal tért vissza hozzám.Észre se vettem, hogy eltűnt.Megköszöntem, majd a szememmel keresni kezdtem Harryt.
-Harry?-kérdeztem Louist.
-Mindjárt jön.-válaszolt.
Amint ezt kimondta, megláttam őt felénk jönni.Gödröcskéi előtűntek amint ránéztem.
-Szióóóóóó! Zsír a buli?:D-kérdezett.
A háta mögé néztem és láttam,hogy egy srác belehány a medencébe.
-Az.-mosolyogtam.
Az egyik kép tükröződéséből láttam, hogy Louis engem figyel.Szemei elkeskenyedtek.Hamar leesett, hogy mire gondol.Menekülőutat kerestem.
-Ó üres a poharam.Ezt gyorsan orvosolni kell!-egyből leléptem.
-Alice!-kiáltott utánam Harry.
Úgy tettem mint aki nem hallaná és egyenesen a bárpulthoz siettem.Nem akartam összeveszni Louissal.Ő az a fajta, akivel ha összeveszel neked annyi.Ő a suli szépfiúja, a kis kedvenc.Én csak azért vagyok jóvan vele, mert bele van zúgva Harrybe, és nem akarok úgy rosszba lenni vele, hogy össze fognak jönni.Tudtam, hogy össze fognak jönni.Louis nagyon makacs srác.Amit /akit akar, azt megszerzi magának.Utáltam jópofizni neki, de nem nagyon volt más választásom.Az egész suliban róluk beszélnek, hogy milyen jó lenne ha járnának.Kevesen tudják, milyen is Louis valójában.Persze ezt sose mondtam Harrynek.Nem akartam összetörni.
A Wisky kólámat markolászva figyeltem őket.Próbáltam úgy helyezkedni, hogy én láthassam őket, de ők ne vegyenek észre.Harry elmosolyodott, erre Louis édesen felnevetett.A szívószáljával játszogatott.Az újjával csavargatta, néha bele-bele szívott az italába.Közben folyamatosan őt nézte. Pffff...olyan átlátszó.Egy ideig még néztem őket, mikor egy magas alak lépett elém.
-Héé nem lá.....-elakadt a szavam. Az exem volt.Mit keres ez itt?
-Szia cica.Hmmm jól nézel ki.Hiányoztam?-gúnyosan mosolygott.
A vér megfagyott az ereimben.Szinte még éreztem a pofont az arcomon.Legyengültem.Csak álltam ott, csodára várva.Várva, hogy valaki megment.A gombóc egyre nőtt a torkomban.Falfehér lettem.Ahogy állt ott,mosollyal a képén,előtörtek az emlékek.Olyan boldogan indult minden, mint egy normális kapcsolatnál.Élveztük az életet.Aztán elfajultak a dolgok.Nem engedett el sehová, nem találkozhattam a barátaimmal.És....és mikor szakítani akartam vele megfenyegetett.Megfenyegetett, hogy megöli Harryt.Persze azonnal le akartam lépni tőle, de megragadta a kezem és pofon vágott. Innentől már a rendőrségé volt az ügy.
-Mivan ribanc?Elakadt a szavad?Hát nem örülsz, hogy kiengedtek?-nevetett fel.
Nem jött ki szó a torkomon.Csak egy szerencsém volt.Hogy Harry és köztem működött a telepátia.Mindig megérezzük ha a másik bajban van.Egyből ott termett.
Közém és Jake közé állt.Testével védte az enyémet.Éreztem, hogy biztonságba vagyok.Másfelől viszont izgultam érte.Az a fenyegetés.Szó szerint ezt írta:

Meg foglak ölni.
Meg foglak ölni.
Meg foglak ölni.
Ez a mondat visszhangzott a fülemben.A szívem egyre gyorsabba zakatolt.Harry remegett.
-Téged meg ki hívott meg?-kérdezte határozottan.
-Bellel jöttem.Higgadj le te köcsög.-egymás szemébe néztek.
A levegőben csak úgy égett a düh.Egyre többen kezdtek felfigyelni az eseményekre.Még a DJ is leállt.Mi az hogy Bellel jött?Meghívta Harry a bulijára?Éreztem, hogy ez a csaj még egyszer keresztbe fog nekem tenni.De ha jár Jakekkel akkor nemsokára úgyis megkapja a magáét.
-Menj el Alice közeléből, amég szépen mondom.-védett engem.
-Mért mi lesz?Felkérsz táncolni vagy mi?-nevetett.
A háttérben Math és Jacob tűnt fel.Két oldalról megfogták Jaket.Ösztönösen ki akart szabadulni a szorításból, de a boxoló fiúkéból nem tudott.Hirtelen belemart Jacob kezébe.
-Hé ember!Állítsd le magad!-Kiáltott fel Jacob.
Ezek után már hiába küzdött, a srácok "kivezették" az ajtón.
-Még elkapunk te kis gyáva buzi!-ordibált vissza.
Vérbefagyva álltam.Harry átölelt.
-Minden rendben?-kérdezte.
Mit várt?Mit mondok?Hogy igen, persze szabadon ólálkodik az aki meg akar téged ölni.Persze....minden rendben.Egy halk Aha jött ki a számon.A többiek elég hamar túlléptek a dolgon, a buli fojtatódott. Harry ott állt még mellettem amíg magamhoz nem tértem.Bell a távolban farkasszemet nézett velem.Odajött hozzám.Elmosolyodott, majd olyan közel hajolt hozzám ahogy csak lehet.Műszempillái surolták az arcomat.Éreztem a parfümje illatát.
-Szerbusz Alice.-suttogott a fülembe.
Megmentőm elhúzott tőle.
-Menj innen te mocskos k*rva.-kiabált miközben hátulről szorosan átölelt.
Bell felnevetett és egyszerűen kisétált az ajtón.Kérdőn néztem Harryre.De a szemében nem találtam választ a kérdésemre.Hirtelen elengedett görcsös szorításából.Louis elhúzta tőlem.
-Jajj istenem!!!Jól vagy?Ugye nincs semmi baj?-nyávogott, mintha érdekelné.
-Nem dehogy.-válaszolt csendesen.
-Figyelj...mi lenne ha hazamennék?-kérdeztem Harryt.
-Biztos ezt akarod?-nézett megértően.
Louis kárörvendően rámmosolygott.
Louis kárörvendően rámmosolygott.
-Igen.Egész biztos.
Még egy utolsót kortyoltam az italomba mielőtt leléptem volna.
Onnantól nem emlékeztem semmire.
2013. március 8., péntek
2. rész
Apa másnap is ugyanúgy viselkedett. Éreztem hogy titkol előlem valamit.Alig szólt hozzám.Sose láttam még ilyennek.Nem mertem rákérdezni, hogy mi a baj.
Próbáltam elterelni a gondolataimat.A TV-t bámultam Sookkal.Valami agybomlasztó műsort nézett, amiben egy csapat szőrös szörnyecske kérdezgette a gyerekeket.
Sook persze nem válaszolt, csak mereven bámulta a képernyőt.
-Nem kéne ilyeneket nézned.Vissza fogsz fejlődni.-felkaptam a távirányítót és elkapcsoltam.
-Add vissza!!!Most jön a legjobb rész!!!-kapkodott a levegőben a távirányító után.
SMS-em jött.Előkaptam a mobilom, közben kitartóan egyenesen felfelé tartottam a távirányítót, hogy Sook véletlenül se érje el.
Feladó: Harryy
Küldte:11:25
Szia Alice, mizujs veled?Buli előtt nincs kedved átjönni?
Ösztönösen válaszoltam:
Mindjárt ottvagyok szivi!;D
Becsúsztattam a farzsebembe a telefont. Sukey a lábszáramba kapaszkodott, mintha az életén múlna, hogy nézhesse ezt a "műsort".Visszaadtam neki a távirányítót.
-Tessék itt van.De ha emiatt visszaváltozol kisbabává, tudd hogy én szóltam.-felhúztam a szemöldököm.
Sook a kezébe vette a táv kapcsot, és kikapcsolta TV-t.Úgy tűnik sikeresen elrettentettem.
Szóltam apának, hogy elmegyek.Egy perc alatt ott voltam Harryéknél.Csengettem.A házuk majdnem ugyanolyan mint a miénk.Csak már színben.A miénk levendula lila az övék pedig kék.Imádom,hogy ő a szomszédom.Eredetileg teljesen véletlen volt, hogy a házaink egymás mellett vannak.Az is tök véletlen volt hogy egy suliba járunk, és hogy együtt járunk társas táncra.Az ajtó kinyílt.Harry ott állt előttem.
175 centimmel pontosan a szemébe tudtam nézni.Csillogó zöld szemei a lelkembe láttak.Egy ideig elmerengtünk egymás tekintetében, majd halkan megszólaltam.
-Szia Harry.-lehajtottam a fejem.Éreztem hogy elpirulok.
-Gyere csak be.-mosolygott rám.
Beléptem.Gyönyörű házuk van.Óriási konyhával. A fal tele van családi képekkel,amin még együtt vannak a szülei.Hirtelen megpillantottam magam és Harryt az egyiken.
-Jézusom..nem mondod hogy ezt kiraktad??-röhögő görcsöt kaptam.
-Mért?Szerintem annyira aranyos...:D
Ő is nevetni kezdett.A képen az országos (junior) tánc versenyen vagyunk. Ez már az eredmény hirdetés utáni kép.Arany éremmel a nyakamban Harry hátán ülök, és mindketten hülyén grimaszolunk.Ő még most is olyan cuki mint amilyen azon a képen.Én mostanra kicsit megszépültem.A képen fogszabályzóm csak úgy csillogott.Kicsit túlsúlyos voltam.Pufók fejem csak rontott az összhangon.De Harry akkor is ugyanúgy szeretett mint most.
Lassacskán alább hagyott a röhögésünk.
-Na gyere édesem napozni, nehogy összepisild a szőnyeget!-Viccelődött.
Kiegyenesedtem.Megfogta a derekam és gyengéden felkapott.Nevetni kezdtem, hogy nem férünk ki a terasz ajtón, de megoldotta a helyzetet.Oldalra fordult és lassan kicsoszogtunk a teraszra.Lerakott egy nyugágyra.Ha átmegyek Harryhez mindig napozás lesz a vége.Egy mozdulattal lekaptam a pólóm.Nem igazán szégyellősködtem előtte.Nem volt mért.
-Nap tejet?-kérdezett.
-Persze.Nem akarok leégni mint a múltkor.-mosolyodtam el.Pedig az aztán nem volt vicces.
Harry odajött.Egy kis nap tejet nyomott a kezére és elkezdte kenegetni a hátam.Ahogy a bőrömbe maszírozta a nap tejet észrevettem, hogy apa elmegy otthonról.Hova megy ilyenkor?Nem is szólt hogy elmegy.Elszomorodtam.
-Valami baj van?Olyan csöndes vagy.Nekem bármit elmondhatsz.Ugye tudod?-megértően rám nézett.
Mindent elmondtam neki.Azt hogy apa hogy viselkedik, hogy nem beszél velem....mindent.
Abbahagyta a nap tej kenegetését, és visszaült a nyugágyára.Én következtem.Kinyomtam a kezemre a nap tejet és elkezdtem Harry hátán szétteríteni a fény védőt.
-Furcsa, hogy ezt mondod.Az én szüleim is elég furán viselkednek.Nem lehet, hogy a céggel van valami?
Hirtelen minden megvilágosult.Hát persze!Mi más?Azért tűnik el mostanában olyan gyorsan.Biztos van valami a céggel.
-Szerintem az lehet.Csaknem olyan komoly.-válaszoltam határozottan.
Ahogy Harry hátát masszíroztam észrevettem, hogy milyen izmos.
-Mi van?Te gyúrni jársz?Kinek akarsz így tetszeni?-kacérkodtam.
-Tudod te.-kacsintott rám.
Pontosan tudtam.ŐT is meghívta a bulira.A nagy "Ő"-jét.Louist.Merthogy...ha még nem esett volna le..Harry meleg.Bár nem szereti ezt a szót.Egyáltalán nem szeret nekem erről beszélni.Én is csak 2 éve tudtam meg.Persze én is sejtettem,de csak azt hittem hogy szimplán lányos.Louisra visszatérve.. Louisról mindig is lehetett tudni, hogy odavan Harryért.Melyik meleg ne lenne oda érte?Tökéletes felsőtest...Csillogó zöld szemek...Hullámos haj...Édes mosoly..És azok a gödröcskék..
Kár érte.
Álmodozásomnak hamar vége lett.Harry egy vödör vizet locsolt a nyakamba.Vagy másfél órán át vízi csatáztunk.Aztán csurom vizesen haza indultam, hogy felkészüljek Harry éjszakai házibulijára.Puszit váltottunk majd leléptem.Rohantam letusolni.Aztán Sukey megcsinálta a hajamat.Irtó tehetséges.Simán megcsinál bármilyen kontyot, fonást...bármit.A hajam után már csak a smink és a ruha volt hátra.Ezekkel gyorsan megvoltam.
20 perces késéssel álltam újra Harryék háza előtt.Csengettem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)