7. rész

A medence szélén ültem Tamarával és Jennyvel.Ők az egyetlenek akik mellettem maradtak még akkor is, mikor Harry "kiemelt" a szám kivetettektől.A  lábamat a hűvös víz alatt pihentettem.A nap sugara megtört a víz tükrén.A lányok a pázsiton napoztak.Harry hiányzott a társaságunkból.Ilyenkor még dolgozik.A szülei már hazajöttek GracePointból, ahol rokon látogatáson voltak, nagybátyjánál.A nyár napjai zavartalanul telnek.Louis számtalanul megpróbálta visszakönyörögni magát hozzá, de megmondta neki, hogy tőlem kérjen bocsánatot, ne tőle.De a büszkesége fontosabb számára, mint Harry.Jobban utál mint valaha.De valahogy most ez érdekel a legkevésbé.A költözés napja egyre közeledik.Próbálom kiélvezni a maradék időmet a barátaimmal és nem belegondolni Loui nem túl barátságos üzeneteibe.Mostanában eléggé elhanyagoltam a lányokat.Már nagyon hiányoztak.Jenny és Tamara is tudták a költözést már akkor mikor Harry.Ettől függetlenül mindig mindent elmondunk egymásnak.
Tamara felkönyökölt.Nagy napszemüvege a fél arcát eltakarta.Feltolta a homlokára.

-Alice!-szólt oda nekem a kert túloldaláról.

-Igen Tami?

-Hiányozni fogsz...azért remélem több szerencséd lesz New Yorkban mint itt.

Fájdalmas mosolyra húzta kis száját.Porcelán babaszerű arcán egy könnycsepp gördült végig.Tamara gyönyörű lány.Ezért sokan elítélik.Mindenki azt gondolja hogy plasztikai műtétek során esett át azért, hogy most így nézhessen ki.Pedig nem.Ő egy természetes szépség.
Feltápászkodtam, majd odasétáltam hozzá.Mikor odaértem, a kezét nyújtotta felém.Könnyű testét egy mozdulattal felhúztam magamhoz.Szorosan átölelt.A nyakamba fúrta az arcát.Éreztem ahogy könnyei végigszánkáznak a vállamon.

-Héjhéj Tami, ne sirass, nem halok meg..-simítottam végig hosszú aranybarna haját.
Felnézett rám, majd kissé elmosolyodott.Engem is a sírás kerülgetett, de nem akartam elrontani az utolsó közös napunkat.

-Élvezzük ki a maradék időt amíg lehet.-némán bólintott.

-Már nem azért...de mi van Jennyvel?

-Elaludt..már megint.-összenevettünk.

-Ez a csaj képes akárhol elaludni!

Tami szeme felragyogott.Ugyanarra gondoltunk mind a ketten.

-Hozom a labort!-súgtam.

-Oksa, segítek megtölteni.-huncuton kacsintott rám.

Akciónk készülődését végignevetgéltük.Egy-egy lavor jeges vízzel a kezünkben álltunk áldozatunk felett.

-Óóóóó Jenny...-Tami vékony hangjára résnyire nyitotta a szemét.

-MOST!-kiáltottam.

Szegény lányt egyszerre érte jobbról és balról is a jeges áradat.Ezután sikongatva rohangáltunk a hátsókertbe egymást locsolgatva, a  szembe szomszéd örömére.
Pár órányi hülyéskedés után mindhárman a medencébe kötöttünk ki.Teljesen lemerültünk.Víz alatti pankrációba kezdtünk.Épp én álltam vesztésre, mikor valaki beugrott a medencébe.

-Heverebery!!!-kiáltottam a víz alatt, buborékokkal küzködve.

Mindannyian felúsztunk a felszínre.A medence 170 centiméter mély, így még Harry is úgy tud benne úszkálni mint mi.Körbeölelgettük őt.Láthatóan élvezte hirtelen  jött népszerűségét.

-Hölgyeim, hölgyeim sajnálom de csak egy van belőlem!-hencegett önelégült mosollyal  csinos kis pofiján.

Jenny ragyogó tekintettel nézett fel rá, mint valami félistenre.Ő az első számú rajongója.

-Azért ne szállj el magadtól Hazz!-szóltam rá, majd játékosan homlokon pöcköltem.

-Ezt nem úszod meg szárazon!-nézett rám összehúzott szemöldökkel.

-Háhá Humor Herold..-mondtam ironikusan, mire a lányok hangos nevetésbe törtek ki.

Ezek után sorsunk megpecsételődött.Borzasztó jól szórakoztunk.Mindig csak arra eszméltem fel, hogy vala melyikőnk épp a vízbe csobban Harry által.Mostanában nagyon kigyúrta magát.Jól állt neki.
Sajnos hamar leszállt az éj és utolsó közös napunk véget ért.
A búcsú fájdalmas volt, de nem könnyeztünk.Az előtte lévő napokban annyit sírtunk együtt, hogy a könnycsatornáink elapadtak.Jennytől és Tamitól kaptunk egy kis csomagot.Megkértek hogy akkor nyissuk ki, amikor már elmentek.Szörnyű volt az érzés ahogy kezük kicsúszik az enyémek közül.Harryvel még egy darabig álltunk egymás mellett és néztük ahogy hazafele sétálnak a macskaköves úton.Ahogy eltűntek a távolban, kinyitottuk a dobozt.A kis rózsaszín masnis csomagban egy-egy arany hope feliratos nyaklánc volt.

Még aznap az ablaknál épp elköszöntünk egymástól , mikor  észrevettem hogy egy fehér lap van becsúsztatva a doboz belsejébe.Megígértem hogy nem fogok sírni.De ez nem jött össze.Harry vadul kopogtatott az ablakán, ahogy meglátta , hogy a kezem a számhoz emelem.Egy szó nélkül a  lapocskát az ablakhoz nyomtam.Hunyorgott, majd ő is szájához kapott.

" A remény hal meg utoljára."
Ez adjon erőt a nehéz időszakokban.

Szép 5 évünk emlékére: Jenny és Tamara