2013. április 13., szombat

10. rész

A nappaliba lépve, függöny híján elvakított a júliusi napfény.A szobák még üresek , csak néhány alapvető bútor van meg.A többit apa volt munkatársai hozzák teherautóval.A sárga falak között állva, hirtelen összerezzentem.Süti tekergőzött a lábamnál, puha bundáját a bokámhoz érintve.

-Megijesztettél...na gyere csak..-a melkhasomhoz emeltem.Úgy szorítottam magamhoz mint egy kisbabát.

-Nézzünk körül.

Halk nyávogással válaszolt.

Eddig fel se tűnt, hogy én és Süti vagyunk csak a lakásban.A nappaliban lévő nagy üveg ablakhoz léptem.Anya és apa a teherautós sráccal beszéltek.Sook a szemben lévő lerobbant játszótéren hintázott. Ez az egész környék úgy néz ki, mint valami béna horror film eleje.Lehet, hogy a, most még kedven Mrs. Montgomery holnap éjjel már egy baltával az ágyam mellett fog ébreszteni.
Elmosolyodtam és a sarumra néztem.
Meg egy halálos kötött pulcsival..mi?

-Túl sok horrort nézek.-állapítottam meg magamban.

Elfordultam az ablaktól.

Körül kéne néznem.Már mióta itt vagyok, de még csak a szobámat se néztem meg.Sóhajtottam egyet, megvakargattam Süti fülét,majd találomra elkezdtem a csukott ajtókat nyitogatni, hátha a következő az új "birodalmam" lesz. 
Először a mosdóra sikerült rátalálnom. A csempe undorító liba fos zöld.Egy zuhanyzó volt bent.Nem volt kád. Mi az, hogy nincs kád?Hol a kádam?
Ennyit a téli forró fürdőkről.

Ezek után, már nem sokat reméltem. A következő hófehér ajtó kilincséhez nyúltam jobb kezemmel, míg a ballal Sütit tartottam.

-Kincsem körülnéztél már?-anya kedves hangját hallottam.

Hátrafordultam. Három legalább 2 méteres ürge cipelte be a kanapénkat.

-Hát épp most nézelődök.

-A szobádat már láttad?-kérdezte sejtető szemekkel.

-Nem...mért?Van benne valami extra?-kíváncsiskodtam.

-Nyisd ki az ajtót.-anya a mögöttem lévő ajtó felé biccentette a fejét.

Nem haboztam egy pillanatra sem, túl kíváncsi voltam.Egy mozdulattal feltéptem az ajtót.

-Úristen!Úgy szeretlek anya!!!!-kiáltottam ki a szobámból.

-Én is kicsim!-elégedett volt a reakciómmal.

Imádom.Tengerkék.Egyszerűen imádom.A régi szobám színe. És pont akkora mint a régi.Kék színnel körülvéve otthon éreztem magamat.Leraktam a cicám a földre.Ujjaimat óvatosan végigsimítottam a falon.Hirtelen eszembe jutott Harry. Vajon az ő szobája olyan zöld mint a szeme?Olyan sötét...smaragdzöld.Jesszus..hogy gondolhatok ilyeneket?Elkuncogtam a saját hülyeségemen.

-ALIIIIIICEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!-Sook a nyitott ajtón keresztül egyenesen hozzám futott.A lábamat magához ölelve nézett fel rám.

-Na mi van?

-Egy szobában leszünk!

Kezdeti lelkesedésem kissé alább hagyott.De olyan boldog volt.Nem akartam, hogy észrevegye a csalódottságomat, hogy nem csak az enyém a szoba.Persze szó sincs róla, hogy nem szeretném a kishúgom.De mégis csak 16 éves vagyok.Szükségem van egy kis magánéletre.Legalább többet leszünk együtt.Legalább vele.Ha már apa nem foglalkozik velem. Se Sookkal.Csak a munka...munka...munka..Bár most hogy nincs meg a cég..lehet, hogy többet lesz velünk.Mondjuk nehéz elképzelni.Ő mindig is az a tipikus üzletember volt.Csak aludni járt haza.De nem haragszom rá.Azért jár dolgozni, hogy nekünk mindenünk meglegyen.

-Örülök neki.-simogattam meg göndör szőke haját.

Ezzel ki is futott a szobánkból egyenesen anyához.Én meg egyedül maradtam a gondolataimmal.Próbáltam elterelni apáról a gondolataimat.
Nem kéne felhívnom Jennyéket?Inkább majd ha Harryvel leszek.Tényleg..vele vajon mi lehet?Amég én az ablakban állva elmélkedtem, már a bútorok nagyját bepakolták a lakásba.Kezdett egyre jobban kinézni.Egyből nem volt olyan üres.Sőt..mondhatnám már egész jól nézett ki egy 4 szobás lakáshoz képest.


Eldöntöttem, hogy átmegyek Harryhez.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése